Tegnap délután, miközben a kávézóban néztem, ahogy egy üzletember elegánsan kinyitja a Galaxy Z Fold6-ot és úgy kezd bele a videóhívásba, tudtam, hogy ez lesz a következő telefonom. Tudod, az a pillanat volt ez, amikor rájössz, hogy néha érdemes nagyot álmodni a technológiával.

Este, miután elaltattam a gyerekeket, nekiálltam kutatni a neten. Azt hittem, ez olyan egyszerű lesz, mint pizzát rendelni, de basszus… öt óra után még mindig úgy éreztem magam, mint aki kvantumfizikát tanul. Szerencsére rábukkantam egy oldalra, ahol igazi emberek írták le a tapasztalataikat, nem csak marketingszövegeket kellett olvasnom.

Volt ott egy kreatív srác, aki úgy írta le a napi használatot, hogy teljesen beszippantott. „Haver, ez nem telefon, ez egy életmódváltás!” – mondta, és ettől teljesen beindult a fantáziám. De ami igazán megfogott, az egy nyugdíjas mérnök videója volt, aki szétszerelte és megmutatta, mi van a burkolat alatt. „Na, gyerekek, ez aztán nem játék!” – mondta csillogó szemmel.

A pénzkérdésnél azért rendesen leizzadtam. A feleségem konkrétan kiröhögött: „Te most komolyan egy kis lakás önrészét akarod telefonra költeni?” De próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez gyakorlatilag egy mini iroda a zsebemben. Két hétig bújtam a videókat és teszteket, mint egy vizsgára készülő egyetemista.

A megrendelés után kezdődött az igazi őrület. A futárcég appját szerintem óránként frissítettem, mint egy tinédzser, aki a randevúra vár. Amikor végre megjött, olyan ceremóniával bontottam ki, hogy a macskánk is abbahagyta az alvást és úgy bámult, mint valami különleges eseményt.

Most, hogy már egy hete használom, teljesen átalakult az életem. Reggel a villamoson kinyitom mint egy könyvet, aztán az irodában egy mozdulattal átdobom a prezentációt a nagy képernyőre. A múltkor egy meetingen jegyzeteltem rajta, és a főnök azt hitte, valami sci-fi filmet forgatok.

A család persze először hülyének nézett, de most már sorban állnak, hogy használhassák. A feleségem állítólag recepteket néz rajta – mondjuk szerintem inkább sorozatozik, de kit érdekel, legalább már nem mondja, hogy kidobott pénz volt. A kisfiam meg úgy nézi, mint valami űrtechnológiát, és folyton azt kérdezi: „Apa, ez tényleg robot?”

És tudod mi a legviccesebb? A kollégáim, akik először kinevettek, most már naponta kérdezgetik: „Te, és tényleg nem törik el? És meddig bírja az aksi? És lehet rajta rendesen dolgozni?” Szerintem már páran félre is tettek rá, csak még nem merik bevallani otthon.

A múltkor egy étteremben kinyitottam az asztalnál, és a pincér majdnem elejtette a tálcát a meglepetéstől. Most már úgy érzem magam, mint valami jövőből jött utazó – mindenki megbámul, amikor használom. De tudod mit? Megérte minden fillért.

És képzeld, tegnap észrevettem, hogy a feleségem titokban árnézegető oldalakat böngész. Szerintem már ő is rájött, hogy ez nem csak egy újabb drága játékszer. Na, majd karácsonykor kiderül, ki lesz a következő „hajtogatós” a családban!