Tudod, amikor a múlt hónapban a vezetőségi meetingen felmerült, hogy hova menjünk csapatépítésre, azt hittem, hogy ez csak egy rutinkérdés lesz, de tévedtem – három óra vita lett belőle, és a végén még mindig nem döntöttünk. Az egész úgy kezdődött, hogy a HR-es új srác, a Dávid, aki két hónapja van csak a cégnél, lelkesen bedobta, hogy szerinte ideje lenne egy igazi, összekovácsoló csapatépítést tartani, nem csak a szokásos pénteki kocsmázást. A főnök ránézett, bólintott, hogy persze, szuper ötlet, és akkor kezdődött a cirkusz. Mindenki előhúzta a telefonját, és elkezdett különböző helyeket ajánlani – volt, aki kalandparkot nézett, más sárkányhajózást, megint más valami mystery dinner-t javasolt, ahol gyilkosságot kell megoldani evés közben. Én csak ültem és hallgattam, mert tapasztalatból tudtam, hogy minél többet beszélünk róla, annál rosszabb lesz a végeredmény.
Az első körben mindenki a saját hobbijának megfelelő dolgot ajánlott: a sportosak valami extrém túrát akartak, a lusta kollégák meg all-inclusive wellness hétvégét. A könyvelés vezetője felállt és hosszan ecsetelte, hogy szerinte egy borospincében töltött nap lenne ideális, ahol borkóstolás közben megbeszélhetnénk a cég jövőjét. Erre az IT-sok elkezdtek nevetni, hogy persze, a cég jövőjét, miután mindenki beszívott a harmadik tétel bornál. Aztán a marketing csajok bedobták, hogy ők láttak egy olyan helyet, ahol kreatív workshopokat tartanak, lehet festeni, agyagozni, meg ilyenek. A raktárosok erre csak a szemüket forgatták, és halkan megjegyezték egymás között, hogy ők aztán biztosan nem fognak agyagozni. Valaki felvetette, hogy menjünk paintballozni, de a HR Dávid rögtön aggódni kezdett, hogy az túl agresszív, és nem építi a csapatszellemet, ha egymást lövöldözzük. Közben a főnök csak jegyzetelt, és néha bólogatott, de láttam rajta, hogy ő sem tudja, mit akar.
Ahogy telt az idő, egyre vadabb ötletek jöttek elő. A fejlesztési osztály vezetője komolyan javasolta, hogy menjünk túlélőtúrára az erdőbe, ahol meg kell tanulnunk tüzet rakni meg ilyesmi. Margit a recepciótól erre majdnem elsírta magát, hogy ő nem akar sátorban aludni, mert allergiás mindenre, ami természet. Valaki más felvetette, hogy mi lenne, ha elmennénk valami escape roomba, de akkor eszembe jutott a tavalyi fiaskó, amikor a sales csapat bezárva feszültségoldás helyett majdnem összeverekedett, hogy ki a hibás, amiért nem jutottak ki időben. A végén már olyan ötletek is voltak, hogy menjünk közös tetoválást csináltatni – ezt szerencsére senki nem vette komolyan -, vagy hogy bérelj egy hajót és menjünk vitorlázni. Az utóbbinál kiderült, hogy a fele cég tengerbeteg, szóval az is kiesett.
Három óra után még mindig ott voltunk, ahol az elején. Ekkor a főnök türelmét vesztve kijelentette, hogy akkor ő dönt, és elmegyünk oda, ahova tavaly is: a közeli étterembe egy közös ebédre, utána bowling. Mindenki csalódott arccal bólogatott, hogy persze, szuper ötlet, pedig látszott, hogy senki nem örül neki. Dávid, a HR-es próbálta menteni a helyzetet, hogy akkor legalább csináljunk valami csapatépítő játékot a bowling előtt, de a főnök már felállt, hogy most már mindegy, majd jövőre kitalálunk valami jobbat. Amikor kimentünk a tárgyalóból, mindenki morogva ment vissza a helyére, és hallottam, ahogy a kollégák egymás között beszélgetnek, hogy megint ugyanaz lesz, mint minden évben: két óra erőltetett beszélgetés az étteremben, aztán mindenki hazamegy, amint lehet. Végül persze így is lett. A csapatépítő napon elmentünk az étterembe, a főnök tartott egy beszédet arról, hogy milyen fontos a csapatmunka, ettünk egy jót, aztán a bowlingnál mindenki kitalált valami kifogást, hogy miért kell hamarabb elmennie. Fél négy körül már csak hárman voltunk: én, a főnök és a HR Dávid, aki még mindig próbálkozott valami csapatépítő játékkal. A főnök végül azt mondta neki, hogy jövőre majd jobban megszervezzük, de láttam Dávidon, hogy már ő sem hisz benne. Szóval ja, a nagy kérdés, hogy hova menjünk csapatépítésre, megint megoldódott a legegyszerűbb módon: sehova. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy ugyanoda, ahova mindig. De legalább jót ettünk, és nem kellett escape roomban vergődnünk vagy erdőben fagyoskodnunk. Talán nem is olyan rossz ez így.