Tegnap, amikor már századszorra gabalyodtam bele a régi porszívó kábelébe, és kis híján levittem a nagyi porcelán macskáját a polcról, úgy döntöttem, megkeresem a legjobb vezeték nélküli porszívót. Tudod, van az a pont, amikor az ember azt mondja: na ebből most már elegem van!

Este, miután a gyerekek már ágyban voltak (vagy legalábbis tettek úgy), elővettem a laptopot. Azt hittem, ez gyorsan megvan, de basszus… öt óra után még mindig ott görnyedtem a képernyő előtt, mint valami megszállott. Találtam egy oldalt, ahol végre nem azokat a szokásos marketing szövegeket nyomták, hanem igazi emberek írták le a tapasztalataikat, minden köntörfalazás nélkül.

Volt ott egy csávó, akinek két golden retrievere van. Na, az aztán tudja, mi az a szőrpokol! Úgy leírta a tapasztalatait, hogy közben röhögtem és bólogattam. „Tesók, ha azt hiszitek, hogy egy olcsó aksis cucc megoldja az életeteket, akkor még nem láttátok a kutyáimat vedlés idején!” – írta. Aztán rátaláltam egy videóra, ahol egy ezermester tesztelte a különböző márkákat. „Ez olyan gyenge, hogy még a morzsákat is megsajnálja felszívni” – mondta az egyik típusról, és ezen akkorát nevettem, hogy a férjem benézett, minden rendben van-e.

A pénzkérdésnél majdnem agyvérzést kaptam. A férjem szerint túltolom a készülődést, de mondtam neki: „Drágám, ez nem olyan, mint amikor sört veszel – itt nem mindegy, melyiket választod!” Két hétig jegyzeteltem az akkuidőket meg a szívóerőt, mint egy őrült. A végén már táblázatom is volt róla – a gyerekek azt hitték, valami titkos kódot fejtek.

Amikor megjött a cucc, olyan izgatott voltam, mint karácsonykor a kicsik. A szomszéd Józsi bácsi át is szólt: „Na mi van, nyert a lottón?” Mondom neki: „Jobb! Végre nem kell a kábellel birkóznom!” Az első próbánál persze a macska úgy menekült, mintha az apokalipszis jött volna el, de aztán rájött, hogy ez sokkal csendesebb, mint a régi harci gép.

Most már úgy suhogok a lakásban ezzel a kütyüvel, mint valami háztartási szuperhős. A múltkor még a férjem is önként nekiállt takarítani – mondjuk szerintem csak az új játékszert akarta kipróbálni. De tudod mit? Kit érdekel! Legalább segít. A legviccesebb az volt, amikor a hétéves kislányom kijelentette, hogy ő is „akkumulátoros szuperhős” akar lenni, és azóta minden nap segít takarítani.

Persze van, amikor az aksi a legrosszabb pillanatban merül le, például amikor épp a kutyakekszet szétszórták a gyerekek a nappaliban. De még ez is jobb, mint amikor régen át kellett dugnom a kábelt egyik szobából a másikba, közben meg majdnem kinyírtam magam. A múltkor még a nagyim is azt mondta: „Kislányom, ez olyan, mint amikor először láttam színes tévét!” Most már ő is ilyenről álmodozik.

A legjobb az egészben, hogy már nem kell minden hétvégén „nagy takarítást” rendezni. Ha látok valamit a földön, csak felkapom ezt a kis nyuszit, és már meg is van. A barátnőim már sorban kérdezgetik, hogy melyiket vettem – szerintem titokban mind irigykednek. Az egyik már át is jött „kávézni”, de szerintem inkább tesztelni akarta az új szerzeményemet.

És tudod mi a legviccesebb? A férjem, aki először hülyeségnek tartotta az egészet, most azzal jön haza a melóból: „Drágám, láttam egy videót az új kiegészítőkről…” Szerintem titokban már a karácsonyi kívánságlistáját írja. De nem bánom, legalább végre élvezem a takarítást. Na jó, az „élvezem” talán túlzás, de legalább már nem szenvedek vele úgy, mint régen. És a legjobb? A maradék időben végre tudok normális dolgokkal is foglalkozni, nem csak a kábeleket rendezgetni meg a konnektorokat keresni!